Házirend

Célunk, hogy biztosítsuk az Ön maradéktalan pihenését és megelőzzünk bármiféle félreértést, ezért szeretnénk, ha megismerkedne házirendünkkel. A foglalásnál már olvashatta és elfogadta az itt felsoroltakat, a szállás igénybevételével pedig ezt megerősíti.

  • Érkezési és távozási időpontok: nálunk nincsenek előre meghatározott, merev check-in és check-out időpontok, minden megbeszélés és rugalmasság kérdése. Például, ha a távozás napján nem jön másik vendég, akkor nyugodtan maradhatnak, ameddig akarnak.
  • Fizetési lehetőségek: készpénz vagy azonnali utalás.
  • Szállásdíj tartalma: a szállásdíj a közüzemi díjakat, az ágynemű mosását és a végső takarítást is tartalmazza.
  • Vendégek száma: a szálláshelyet csak az előre lefoglalt létszámban vehetik igénybe a vendégek.
  • Látogatók fogadása: vendégeink látogatót nappal (8 és 22 óra között) fogadhatnak.
  • Háziállat: az ingatlan teljes területére tilos bevinni háziállatot.
  • Parkolás: parkolni az ingatlan területén kialakított parkolóban díjmentesen lehet.
  • Étkezés: a ház jól felszerelt konyhával, főzőlappal rendelkezik, kérjük a tisztaságra ügyeljen és a mikrohullámú sütőbe fémet tartalmazó edényt ne tegyen.
  • Dohányzás: az ingatlan teljes területén tilos.
  • Tisztaság: a házat a vendégek tisztán kapják meg, ottlétük alatt maguknak kell takarítani. A háztartási szemét gyűjtése a konyhában található szemetesben történik, ezt a szállás elhagyásakor nem szükséges kiüríteni.
  • Biztonság: a ház elhagyásakor az ajtókat és ablakokat kérjük bezárni. 
  • Udvar használata: az udvar szabadon használható, de tüzet rakni tilos.
  • Gyertya, füstölő használata: szigorúan tilos!
  • Berendezés kivitele: a ház berendezését a házból kivinni tilos.
  • Csend: a szomszédok nyugalmának biztosítása miatt, A házban 22h-08h között tilos hangoskodni, vagy túl hangosan zenélni vagy zenét hallgatni – a házban több fős rendezvény nem tartható.
  • Gyermekek: a házban kiskorú személy csak felnőtt felügyelete mellett tartózkodhat, ennek hiányából eredő bármilyen sérülés esetén a felelősség a kiskorú felügyeletét elmulasztó személyt terheli.
  • Távozás: a szálláshely végleges elhagyásakor a kulcsot az előre megbeszélt helyen kell hagyni és fűtés használat esetén azt kikapcsolni. Távozáskor kérjük üzenjen nekünk.
  • Korai távozás: a megegyezett időpont előtti elutazás esetén szállás díjat nem áll módunkban visszatéríteni.
  • Kulcs elvesztése: az átadott kulcs esetleges elvesztése esetén a vendégek kötelesek azt haladéktalanul jelezni, és annak árát, illetve a zárcsere díját a szállásadónak megtéríteni.
  • Anyagi felelősség: érkezéskor a házat közösen megtekintjük és minden berendezés működőképesen kerül átadásra. A házhoz tartozó értékek, tárgyak védelme a vendég felelősség körébe tartozik. A vendégek által nem rendeltetésszerű használattal okozott kárért a vendégek anyagi felelősséggel tartoznak, a kárt a távozás előtt meg kell téríteni a szállásadónak.
  • Reklamáció: amennyiben a tartózkodás alatt a házzal kapcsolatban bármilyen probléma felmerül, kérjük, haladéktalanul értesítsen minket. Utólagos reklamációt nem áll módunkban elfogadni.
  • Itt felejtett tárgyak: a szálláshelyen hagyott értékekért nem tudunk felelősséget vállalni, de természetesen, ha bármit megtalálunk, értesítjük a vendéget.
  • Teendő tűz esetén: a konyhaszekrényben találja meg a poroltó készüléket. Tűz esetén azonnal kezdje meg az oltást, hívja a tűzoltókat 105-ös telefonszámon, majd azt követően a szállásadót.
  • Tulajdonosi lemondás: a tulajdonosnak jogában áll lemondani a szállást, ha a vendég nem tartja be a házirendet. Ebben az esetben szállás díja nem jár vissza az esetlegesen fennmaradó napokra.
  • Kevesebb vendég érkezése: amennyiben kevesebb vendég érkezik az előzetesen foglaltnál, a szálláshely előzetesen visszaigazolt ára nem csökken, a vendég teljes árat köteles kifizetni.
  • Továbbmaradás: amennyiben a vendég a lefoglalt éjszakákon túl tovább szeretne maradni, hosszabbítás lehetséges abban az esetben, ha a szálláshely foglaltsága ezt lehetővé teszi. Ekkor az előzetesen visszaigazolt ár is módosul.